A fehér akác világban való elterjedése

A fehér akác (akácfa, akác, régebben ákáczfa) tudományos neve: Robinia pseudoacacia L., angol neve: Black locust, Locust, Falseacacia, virágzásakor rendkívül mutatós fa, mely kiválóan alkalmazkodik a gyengébb minőségű életterekhez. Vegetatívan jól szaporodik, magjai csírázóképességüket a talajban évtizedekig megőrzik. A kezdetben díszfaként, majd kitermelés céljából ültetett növény mára globálisan invazívvá vált. Felhasználása, gyakorlatilag kiterjed a növény minden részére, ennek köszönhetően gazdaságban betöltött szerepe is számottevő.

A fehér akác újvilági származású, pontosabban az Észak-Amerikai Appalache-hegységből származó fafaj. Az első példányokat Európába a 17. század elején telepítették be és hamar elterjedt, mint egyedi parkfa. Az akác napjainkban az eukaliptuszok után világszerte a leggyakrabban termesztett lombos fafaj. Jean Robin, XIII. Lajos udvari kertésze már 1601-ben Virginiából Franciaországba hozta, ahol hosszú időn keresztül nagy figyelem övezte. Dísz- és alléfaként más európai országokban is sikeressé vált, 1700 körül Németországban már elterjedt volt. Napjainkban az akác összes termesztési területét több mint 3,25 millió hektárra becsülik. Az akácot Délkelet-Európában és Ázsiában eróziónak kitett meredek lejtők, szakadékos hegyoldalak „támasztására” szél elleni védelem céljából sokfelé ültették. Új-Zélandra sikertelenül vitték be, Ausztráliában viszont termesztési tilalom alá esett.