A fehér akác magyarországi története

Magyarországra első ízben 1710–1720 között hozták be, és eleinte parkfaként, útmenti sorfaként ültették. Erdőtelepítésre először 1750-ben alkalmazták, Komárom mellett. Mivel a kezdeti telepítések sikeresnek bizonyultak, sokak figyelmét felkeltette és a legkülönbözőbb talajokon, szikeseken, futóhomokon kezdték ültetni. Tömeges elterjesztésének első időszaka 1865 és 1895 közé tehető. Egy évszázad alatt a magyar alföldfásítás fő fafajává lett. Faanyagának a mezőgazdaság területén való széles hasznosíthatósága a földbirtokosokat ösztönözte a telepítésre. Annyira hozzátartozott a magyar táj képéhez, hogy már a 19. században „magyar fának” tekintették. Herman Ottó, az első magyar természetvédő is magyar fának nevezte az akácot.

Az I. világháborút követően Magyarország, Európa erdőben negyedik legszegényebb országává vált, melynek erdősültsége nem érte el a 12%-ot sem. A trianoni szerződéssel elcsatolt területek számottevő részben az erdős hegységekből kerültek ki. Az ország erdőterülete 7,4 millió ha-ról 1,1 millió ha-ra csökkent. A mai Magyarország síkságainak és dombságainak erdei korábban a faellátásban csak alárendelt szerepet játszottak, az ország fenyő-, hengeres fa - és fűrészáru-szükségletét a Kárpátok erdeiből biztosították. Így érthető, hogy a mai Magyarország területén a múlt században, de még századunk elején is még a nagy erdőbirtokok is sarjerdő-üzemmódban tűzifa és vékony szerfa termesztésére rendezték be erdeiket. A Kaán Károly-féle új erdészeti politika a megmaradt erdők fokozott védelmére, az ország erdőterületének minden lehetséges módon való növelésére irányult – elsősorban az Alföld fásításával. Az 1929–1933 közötti nagy gazdasági világválság visszavetette ezt a folyamatot, és csak a második világháborút követő nagyarányú erdőtelepítések eredményeként sikerült az ezredfordulóig az 1949. évi 12,5%-ról 19,2%-ra emelni az erdősültségi arányt.

Az akácfa területfoglalása – elsősorban az erdőtelepítések, de kisebb részben a szubspontán terjeszkedés következtében is – tovább nőtt. 2018-ban 454.209 hektár, akáccal borított erdővel rendelkezik Magyarország, ami az erdőterületének több mint 24%-át jelenti. Ide kapcsolódó, a jelenlegi helyzetet is jól megvilágító, rendkívül szemléletes adat, hogy a rendszerváltást követően az akác területaránya majdnem pontosan 200.000 hektárral növekedett.

Az éghajlatváltozás kihívásaira az erdőgazdálkodás hatékony válaszokat adhat. Kormányzati tervek szerint, az elkövetkező években remélhetően több tízezer hektár fás szárú energetikai ültetvény telepítése várható Magyarországon. Ezen telepítések csak megfelelő színvonalú termesztés-technológia mellett képzelhetők el a kívánt ütemben. Ez annak is köszönhető, hogy az elmúlt években az erdőgazdálkodásban paradigmaváltás történt: a klímacélok teljesítése kiemelt feladattá vált. Ennek is köszönhető, hogy a 2016-ban elfogadott Nemzeti Erdőstratégia egyik kiemelt célja, hogy a következő ötven évben az erdővel való borítottságot a jelenlegi 21%-ról 27%-ra növelje. Az erdészeti szaporítóanyag-termelés fontosságát mutatja, hogy csak az állami erdőgazdaságok az elmúlt tíz évben mintegy 450 millió facsemetét ültettek el az erdők fenntartása érdekében, amiket szinte teljes egészében hazai termelők állítottak elő.

Kijelenthető, hogy Magyarország az akác második hazája, ugyanis több akácerdő található hazánkban, mint rajta kívül egész Európában. A legjelentősebb akáctermesztő körzetek a Nyírség, a Cserhát, a Gödöllői dombvidék, a Duna-Tisza közi homokhát és a Somogyi homokvidék. Az akác töretlenül az erdőtelepítések közkedvelt fafaja. Telepítése az elmúlt évekhez hasonlóan nagyarányú, 2017-ben a telepített erdők 60%-át adta. Ez a tény szoros összefüggésben lehet a még napjainkban is tetten érhető alföld-fásítással. Nem meglepő módon, a legnagyobb arányú erdőterület bővülés 2000–2017 között, két alföldi régióban történt. Kiemelkedő, 37, illetve 21%-os volt az erdőterületek bővülése Szabolcs-Szatmár-Bereg és Csongrád megyében.

Magyarország világviszonylatban élen jár az akác nemesítésében, és az új akác fajták szelektálásában. Az akác nemesítésére először az 1930-as években Fleischmann Rudolf a neves gabona nemesítő irányította a figyelmet. Az Erdészeti Tudományos Intézetben az 1960-as és 1990-es évek között Szőnyi László, Kopecky Ferenc majd a már idézett Keresztesi Béla akadémikus és Kapusi Imre foglalkozott akácnemesítéssel, jelenleg Rédei Károly a téma vezetője. A fajta előállítás főbb célkitűzési: a törzsminőség és ez által a faanyag értékének javítása, kiemelkedő fatömeg produkció fiatalkori gyors növekedéssel, valamint a mézelőképesség, azaz méhlegelő javítása.